A játékkuckó szellemiségéről

 

A Játszóház szellemiségéről, lelkiségéről


Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek már kis koruktól gazdag, változatos ingerek között legyenek, természetes módon tapasztalják meg a körülvevő világ sokszínű jelenségeit és saját képességeiket, készségeiket. Úgy látjuk, a tanulás, fejlődés akkor a leghatékonyabb, a az nem erőltetett, kényszeres, hanem természetes, spontán. Játszóházas foglalkozásainkon, és a gyermekmegőrzés alatt hagyjuk, hogy a gyermekek a felkínált játékos tevékenységekbe olyan mértékben és olyan módon kapcsolódjanak be, ahogy az Nekik természetük, személyiségük, hangulatuk szerint jól esik és örömteli. A tapasztalatok, és a tudományos álláspont szerint nem baj, ha egy gyermek nem látványosan, hangosan vesz részt egy tevékenységben. Meg szoktuk nyugtatni a szülőket is, hogy az esetleg csendesen, passzívan viselkedő, vagy mással foglalatoskodó gyermek is figyel, az ismeretek, és emberi ingerek úgy is beépülnek a gyermek tapasztalatai közé. Ezért semmiféle kényszerítést, direkt rábeszélést nem alkalmazunk a gyermekekkel. Ha úgy látjuk, hogy egy gyerkőc nehezen oldódik, nehezen találja a helyét, nehezen találja meg a Neki jól eső utat a többiek közé, és a tevékenységbe, szelíden, óvatosan kínáljuk fel Neki az esetleges bekapcsolódási lehetőségeket, türelmesen megvárva, hogy akkor és úgy válasszon, vagy ne válasszon közülük, ahogy az Neki jól esik. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyermekeknek már pici koruktól megadjuk azt a szabadságot, azt a jogot, hogy eldönthessék, Nekik mi az érdekes, mi a kihívás és hogy mi az öröm. És azt is, hogy természetüknek megfelelően, mindennapi életüket a játék töltse ki.

Nyelvünk is szépen mondja:
játszva tanulni. Azt jelent, hogy könnyen, örömmel. Mint a szél; könnyen~könnyeden, gyorsan, hatékonyan.
A gyermekek legalapvetőbb lelki szükségletei a szeretet, az elfogadás, szabadság, a biztonság, és az új, változatos ingerek.;
Személyiségük, természetük, létük elfogadása már csecsemő, illetve magzat koruktól kezdve, annak a biztonsága, hogy bármi is van, szeretve vannak. Ezzel a hátországgal bátran vágnak neki a nagyvilágnak, hogy mindent, a legapróbb dolgot is kívül-belül megvizsgáljanak, kipróbáljanak, hogy működik, milyen erősen lehet ütni úgy, hogy még ne törjön el… Minden nap új felfedezés, új ismeret, új kihívás, a biztonságot adó mindennap ismétlődő napirenddel, szokásokkal, s az állandó, fészekmeleg szeretettel.
Ha a gyermek ezeket megkapja, akkor tud egy örömökre, boldogságra, más emberekre és új tapasztalatokra nyitott személyiséggé alakulni. Akkor tud játszva tanulni, játszva, vidáman élni.
A játék, játékosság nem egyenlő a henyéléssel, lustálkodással, felnőtt értelemben vett szórakozással. A játék egy nagyon érzékeny nyitottságot jelent a világra, egymásra, amelyen keresztül gyermek, felnőtt egyaránt csuda dolgokat pillanthat meg a minket körülvevő világból, egymásból, a mindenségből.

Nagyon fontosnak tartjuk, különösen a mai kor anyagias és sokszor kegyetlen értékrendjében, hogy nem a tömegkultúra által kitalált, boldognak gondolt, emberek nevelésében szeretnénk segítkezni, hanem azt szeretnénk hogy olyan felnőttek váljanak gyermekeinkből, akik képesek a teljes, egészséges lelki életre, meg tudják élni, ki tudják fejezni érzéseiket maguk, s társaik felé, és akik képesek megtalálni azt az utat életükben, ami Nekik valóban jó, értékes és örömteli.

Aktuális ajánlataink